Alpok 2. fejezet

Az emberek élnek, mert mi mást tehetnének. Paprikás krumplit főznek, veszekednek a gyerekkel, megstoppolják az elszakadt zoknit és így tovább. Viszonylag ritka pillanatok azok, amikor ráébredünk a létezés ízére és szépségére. Változatos okok ezek. Elhagy minket életünk szerelme és úgy érezzük, a további napok, sőt évek egy földi siralomvölgyben fognak eltelni  sötét nappalokkal és még sötétebb éjszakákkal. Elolvasunk egy novellát, mondjuk Spiró Györgyét és úgy érezzük, rájöttünk az élet értelmére, vágyaink és taszításaink mozgásainak okára és hirtelen minden világos és megmagyarázható lesz, amiről azt hittük, hogy fenyegető és távoli. Mindez azonban intenzitásában mégsem fogható ahhoz , amikor az ember rájön, hogy a természet egy elképzelhetetlenül szép dolog.  A hiányos fogsorú, lezüllött tájak után, ahol magasfeszültségek, poros útszéli akácok és vakmelegben kínlódó kukoricaföldek váltakoznak, vagy tán nem is változik semmi- ott állsz egyszer csak belefoglalva a dübörgő vizek, hatalmas fehér csúcsok és a végtelen felé kanyargó hegyi ösvények világába. Nos, az Alpok ilyenek. A svájciak és az osztrákok pedig jó pásztorai. Nem építenek mást, csak ami muszáj- szerény fagerendás, fazsindelyes hüttéket ahol császármorzsát lehet enni és hideg söröket inni rá. De igazából a virágok azok, amelyekért magunkfajta középhegységlakó felmászik a sziklák világába, a nagyság vonzásán kívül. Kicsi, levélpárnás jószágok ezek, aránytalanul nagy színes virágfejecskékkel. Az ékszernövények kifejezésnél jobbat nem lehet rájuk kitalálni. Igazából csak pár növénycsalád vette a bátorságot a fent éléshez, azok viszont nagyon gazdag fajszámban képviseltetik magukat, nagyon sok alpi endemizmussal, azaz helyben kifejlődött és csak egy szűk területen előforduló alakkal. Mások másként dolgoznak. A pipacsok, a nefelejcsek, az istácok csak egyetlen fajukat delegálták, azok viszont szerteszéjjel elterjedtek a fenti világban,szemben  a  gombafüvekkel, kőtörőfüvekkel, tárnicsokkal, kankalinokkal és daravirágokkal. A kulcsszó hozzájuk a július. Legnagyobb tömegben akkor láthatóak. Sokszínű alpesi legelők, utakat szegélyező rododendronok, hófoltok szélét szegélyező harangrojtok és a már említett, sziklákon lapuló parányi csodákról szólunk. Az idő percről-percre változik. Felhők rohannak, majd megülnek a csúcsokon pihenni. A kék ég szikrázik kristályosan egyetlen makula nélkül, a szél hol csak kering körülöttünk, hol majd kifújja alólunk a lábunkat, mi meg csak nézünk, nézünk megilletődve, mint amikor egy lány tizennégy éves korunkban visszacsókolt.

Potentilla clusiana

Arenaria biflora

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.