Csontváry (Enikő)   Egy mólón lapuló lélekmacska Gömbölyű fej, hegyes szárnyak Nem vitás, ő nem lehet más. Szerelmesek állnak a tányérkék estben Felettük sárga zománc a naplemente Felfénylő kockakövek, foghíjas öreg terek Egy vízköpő gipszangyal repedten felnevet Ablakból kiesik a fény, felforr a befőtt, pattan a pohár Az árnyék hűsébenMegnézem

Fiatalon hát hogyan is tehettem Elkártyáztam apránként a szívemet Rosszabbnál rosszabb nőket szerettem, Elvesztettem álmaimat és a maradék eszem Miért gondoltam, hogy folyóparton Térden álló nagy fákba Beleszeret a tavaszi vadvizek árja Leégett kunyhóvázba a nyughatatlan tűz Miért, hogy sorsom ide-oda űz?   Kártyaasztalra dobtam Fázó lelkemet Eljátszottam aprópénzért LázasMegnézem

Úgy gondolom, hogy ha e versek mindegyikét behelyeznénk valamilyen képzeletbeli szellemi oldószerbe, akkor egészen biztosan ilyen képekké oldódnának szét, ha leesne rímruhájuk. És fordítva is igaz. Ha ezek a képek megszólalnának, biztosan így beszélnének magukról. Csak hát legyünk őszinték, nem érünk rá. Instant szépségmorzsákon élünk, mert legtöbbünk elveszítette kapcsolatát aMegnézem

Hideg volt. Az a néhány késfényű csillag átszúrta az eget Én gyufákat adtam el, s úgy éreztem Még egy doboz és az ördög maga visz el.   Élni kell. De hát ki gondolta volna egykoron Hogy majd fogatlan szájjal, maradék ételért szeret, Vagy szesztől szétrepedt aggyal A kocsma pincéjébe hálMegnézem

(Évának)   Az a perc szétesett. Nem volt jó, De nagyon akartam, Így hát bűnöm rázta szét És most ocsúdva Szedjük rongyainkat Mosolyod apró fényénél, Mert megbocsátottál, Ma sem tudom miért   Hajnali álmomban Mikor a test kihűl És a lélek oly messze jár Térdelve szedem össze Azóta is MosolyodMegnézem

Fehér szépségüket áruló mezők Fekszenek, mint kölcsönvett szeretők Minden porcikájuk vehető-vihető Csak hóban alvó szívük hideg, mint kő   Mégis, egy hívásodra meghalok Elszáradt mentémben feléd lobogok Csipkemellényemet megvette a dér Vézna karjaimból kiszökik a szél   Egy téli éjszakán elfeküdnék beléd Álmodni örökké tartó szerelmedet Míg jégfogak közt lassulMegnézem

  Soha nem csókolt meg Éjjel jött és reggelre ment De mindig gyengéden mondta, hogy ne félj, Így lett szeretőm a hideg északi szél. ………………………………………………………. Tél van, hó alatt jár Egér Bálint Hol egy elvesztett buszbérlet is ázik Sajnos arcképes, ezért nem használhatja az egér Lemenni az erdőből, a vasgyáriMegnézem

A csésze szétcsattant a kövön, Mintha megfordult volna a zokogás Messzi távolról sötét felhők jöttek És ez a délután talán túl hirtelen megállt Megállt, ahogy ébredés után még simogat A plafon fényhálójába gabalyodott lusta gondolat A visszafojtott lélegzet, ahogy neszekre figyelek Megáll az idő nyüzsgő perceivel Megáll az angyal repüléseMegnézem

A föld felett, épp egy lehelettel Rég elfakult emlékek lengenek el És nem tudom miért pont ezeket Őrzi gyermekkorom óta emlékezetem. Óvodások voltunk és az óvoda nem tréfadolog Kis országában eldől már mindenkinek helye A sírósaké, a bátraké, a nem alvóké, aztán Voltak vezérek, meg a nagycsoport szép lányai KikbenMegnézem

Olvasói válaszlevelek a Sátántól     Nem, nálunk is recesszió van Így sem fekete macskát, se kárhozni vágyó lelket Idén többet már nem veszek.   Kis boltomból ellenben szállítok lidérces álmokat, Instant viperákat, múmiaport, mandragóragyökért, Nem kínai áruk, attól egyet se félj   Elnézlek innen titeket, mint egy szappanoperát ÉsMegnézem