Csontváry

Csontváry

(Enikő)

 

Egy mólón lapuló lélekmacska

Gömbölyű fej, hegyes szárnyak

Nem vitás, ő nem lehet más.

Szerelmesek állnak a tányérkék estben

Felettük sárga zománc a naplemente

Felfénylő kockakövek, foghíjas öreg terek

Egy vízköpő gipszangyal repedten felnevet

Ablakból kiesik a fény, felforr a befőtt, pattan a pohár

Az árnyék hűsében szundít a táj

Az utcákon édes akácíz tombol szüzeket ölelve

Árasztó szerelem huny ki fullasztó ölekben

Csak egy hajszál rekeszti mindentől a tengert

S ki ezt átlépi, festmény lesz mindörökre.

Két viaszbáb. Nem szeretik, nem nézik egymást

úgy búcsúznak, hogy szemükből viaszkönny pereg,

Két apró foltként tűnnek el a csöppnyi tengeren

Haltalan víz, fehér bárkák, az örökre elválás ideje,

A magányos festő magányos embereket fest.

 

Vasárnap délután errefelé szokás

A csigatésztás húsleves után

De még a könnyű álom előtt

Amikor a mosogatóvíz álmosítóan csorog

Baltával a tükröt beütni

Azt mondva, hogy áttétes rákos vagyok,

Vagy ami gyakoribb, hogy itthagylak végre

Mert soha nem szerettelek

Ami nyilvánvalóan nem az érzelmek hirtelen felindulása

egy ilyen szép nyugodt vasárnap, hanem

a sakkjátszma utolsó mesteri húzása.

Állítólag már mindenki tudta

És le is van beszélve minden a bútorszállítókkal,

Csak te állsz egyedül úgy, mint egy idegen bolygó küldötte,

Miközben lelkeden valami nagy patás állat átcsörtet.

Jobb lesz persze, nem gyűlölni egymást, a másik minden

szavát és mozdulatát, és a hajókötélnyi hajszálakat,

meg a fogpiszkálóra szúrt vértanú legyet.

Másnapra üresség vár. Nem kellemetlen.

Aztán, mint levágott testrész fantomfájása,

hol itt, hol ott bukkan fel parfümének illata,

holott minden itt felejtett dolgát

a használt macskaalommal együtt a kukába dobtad.

Később a csönd, mint bogárjárta fűszál ívbe hajol,

Padlódeszkán egymaga nyújtózik az esti nyugalom

Jól van ez így nyugtatod kitárt kezed

De a piazzán a repedt gipszangyal gúnyosan rád nevet

Miért álmodod akkor minden éjszaka,

Egy véget nem érő Csontváry képbe magad?

Hajótöröttként ülsz a parton

Hol a sustorgó hullámokat hallgatod.

Hogy mindegyikben ő ott nevet

Még egyszer és ezerszer

Eltörve szívedet,

Miről hitted azt, hogy büszke és törhetetlen.

 

2013. febr. MP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.