Folyamikagyló

A folyami kagylók nagyon nyugodt állatok. Szívük percenként hatszor dobban, helyhez kötött életmódjuk során pedig a víz szerves lebegő részecskéit fogják be és emésztik meg. A család jellegzetessége a két meszes héj, amelyek a legtöbb esetben tengelyesen szimmetrikusak, a folyami kagylónál is, de léteznek másfajta felépítésű fajok is, mint például a Szent Jakab kagyló, aminek egy domború és egy lapos teknője van, ráadásul a domború fehér, a lapos pedig élénkvörös színben pompázik. Ez a faj egyébként a tengerparti országokban kimondott ínyencség, egy bretagne-i piacon magam is ettem a pogácsaszerű kagylóhúsból, amelyet praktikusan a saját héjában tálaltak, tejszínes mártással. A magyar fajok elviekben nem használatosak evésre, bár a bajai kempingben láttam egy belga családot, akik az összegyűjtött dunai kagylóból valamilyen levesfélét főztek és amelynek megevéséhez valószínűleg szilárd hit és erős gyomor kellett. Igazából a kagyló magyar hasznosítása a horgászatra terjed ki, mivel két-három kagylóbelsőt felfűzve egy nagyobb horogra, remek harcsacsalihoz jutunk, bár a lótetűt azért nem közelíti meg. A harcsa ezen furcsa vonzalmához feltehetően a lótetű rákhoz hasonló kinézete járul hozzá, mert egyébként a horgon kívül a két állat soha nem találkozik.

A kagylók folyami indikátorként is működnek, a nem megfelelő vízminőségre-főleg az oxigénhiányos vízre kimondottan érzékenyek. Szerintem a mainapság romló környezeti állapotokhoz képest a Duna vízminősége egy üdítő színfolt, tekintettel arra, hogy Csepelen például megépült egy nagy szennyvíz-tisztítómű és agyárak is elég szigorú kibocsátási normákkal kell, hogy rendelkezzenek mind levegő, mind víz ügyben. Ráadásul a Duna Ausztriából folyik hozzánk, nem úgy, mint a Tisza, a Szamos és a Kőrösök, amelyek Ukrajnából és Romániából érkeznek, elég züllött állapotban.

A folyamikagyló közvetlen rokona egyébként a tompavégű folyamikagyló, ami kisebb, sebesebb sodrású és sóderes aljú folyókban él, mint NATURA 2000-es vízi jelölőfaj. Ez a státusz az európai léptékben ritka fajokat illeti. Lehet, hogy ezek nálunk még gyakoriak, de a kontinens egészét tekintve esetleg már kihaltak egyes országokban, vagy eltűnő-félben vannak.

Végül érdemes megemlíteni a kagylóhéjak gyöngyház gyöngyházát, amelyekből régen valami manufakturális technikával inggombokat csináltak, emlékeim szerint a keszthelyi Balaton Múzeumban is van valami ilyen kiállított rész. Talán innen tudom, talán nem, de a sneci, azaz a szélhajtó küsz guanidin tartalmú pikkelyeiből is csináltak ezüst festéket valamikor. Bár mint olvastam, északi országokban létezik még folyami gyöngykagyló is. Egy cseh patakban ötven éves példányok élnek, amelyek már a megváltozott környezeti körülmények között nem tudnak szaporodni, úgyhogy az elöregedés nem csak az emberi fajt fenyegeti, bár az okok itt mások, de talán mégsem egészen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.