Gyászlepke

Ha még óvodás lennék(és ez közeli hozzátartozóim szerint ez érzelmi életemet tekintve teljesen reális kijelentés), akkor valahogy úgy építeném fel a lepkék rendszertanát, hogy a kardfarkú lepke lenne a király, a fecskefarkú a királynő, a tarkalepkék pedig az udvaroncok és lovagok. Az atalanta a hős bajnok, a kis rókalepke a vidám és iszákos lovag, aki korántsem gáncsnélküli, de bátornak mindenképpen az, nemhiába tanyázik a Kárpátok legmagasabb csúcsain is, rokona pedig a nagy róka a bölcsebb családfő, a bogáncslepke meg lenne a nyughatatlan hírvivő. Hogy soraikban a gyászlepke egyáltalán létezik, az jóval később derült ki, amikor is a Szigetköz nyarasaiban láttam megelőször ezt a hallatlanul elegáns jószágot, aki nyilván csak is valamilyen elbujdosott herceg lehet, folytatva a fenti rendszerezést. És azóta is, két- három évente látok egy-egy példányt, általában a kifakult és áttelelt lepkék közül. Fényképezni általában le lehet, azt leszámítva, hogy mindig a legrondább helyekre ül le megpihenni, úgymint erdei szalonnasütő, pocsolya melletti kék csempével kevert zúzottkő és egyéb ilyen fotogén helyek, de még mindig jobb, mint a T-betűs pávaszem hímje, amit kizárólagosan még padlógázzal láttam rohangálni a keltikék felett. Nem figyeltem meg még továbbá olyan megalázó helyeken sem, mint a friss lótrágya, amely mágnesként vonzza a lepkék összes nemzetségét, mint például a mellékelt képen, ami a jósvafői Tohonya-völgyben készült. Ilyenkor állítólag a nedvesség és ásványi sóutánpótlás a cél, amit gondolom, előzőleg kiizzadtak a sok repkedésben. Nem láttam továbbá erjedt gyümölcsökön sem fetrengeni részegen, mint az atalanta lepkéket, akiket ilyenkor kézzel is meg lehet fogni, úgy lealjasulnak az alkohol fogyasztásától, ami egyben azt is jelzi, hogy ez a vonzódás az emberek részéről is teljesen természetes evolúciós folyamat. Ez a szép szokás, minthogy nemcsak rossz boroktól és borzalmas ízű söröktől lehetett berúgni a távoli időkben, hanem röviditaloktól is, a középkori szerzetesek munkássága nyomán kapott erőre, akik feltalálták a desztillálást, és a keletkezett terméket minden újlatin nyelven az élet vizének nevezték el (l’ eau de vie, aqua vitae stb.) és hát maga az alkohol spiritus latinja sem véletlenül egyezik meg a lélek szóval. Mindez csak az erjedő gyümölcsökről jutott eszembe, ami a vidéki magyar emberekben egyből a kisüsti pálinka képzetét vetíti előre és miközben ecsetelik az összefüggéseket, hangjuk úgy ellágyul, mint utoljára talán leánykéréskor, vagy még akkor se. Ugyanúgy ez egyben a városi ember próbája. Az arlói laskafesztivál után két napig fájt a fejem a törkölyből,  hullott penészes gyümölcsből, tökből és kerítéslécből főzött italok ízlelése után. Majd tanul az ember, a következő évben beálltam profilba és határozott mozdulattal elöntöttem a pálinkát hátra, a vállam felett.-Bírja a nyavalyás, bólogattak, amikor már a hatodik feles is elsüvített a fülem mellett gond nélkül. Hozzá kell tenni, hogy az észlelők sem voltak a helyzet magaslatán.

A gyászlepke hernyója rissz-rossz fűz és egyéb ilyen leveleket eszik, amitől szépen meg is hízik és mindenféle riasztó színeket és bibircseket visel. Szőrt azt éppen nem, mint a medvelepke hernyók amelyeket nyugodtan fel is lehetne dolgozni szőrmegallérnak, ha nagyobbak lennének és bundájuktól nem kapna az ember kiütéseket. Aztán történik valami megmagyarázhatatlan, amit jobb híján teljes átalakulásnak hívünk és valóban, egy bábbölcsőben a hernyó teste teljesen feloldódik, újraszerveződik szárnyakkal, pödörnyelvvel és egyéb lepkekellékekkel, no meg azzal a színpompával, amit a hímpor biztosít. Egyes fajok, főleg a trópusokon még ennyivel sem elégednek meg, hanem úgynevezett interferencia színekkel dolgoznak, ami folytán a ráeső fénytől izzanak fel mint egy parfümreklám, egyébként egyes szögekből a lepke teljesen jelentéktelenül barna. Nálunk összesen három ilyen faj van, a kis, a nagy és a magyar színjátszólepke, a nagy nyárfalepkében nem volnék biztos. Őt egyébként idáig egyedül a Rax-Alpok egyik setét patakvölgyében láttam tisztes távolságból, mert nem egy barátkozós jószág.

A völgyszájban lévő kis falu egyébként szintén azt a hajmeresztő osztrák rendszeretetet  képviselte, amitől az ember egy idő után megőrül. A kis falu kis éttermének pincére pedig nyilván magyar volt, és abbéli kérdésemre, hogy a pisztránghoz miért jár csak négy szem krumpli, hidegen azt felelte, hogy ez az osztrák szokás és norma. Aha. Szóval szívedben már ellabancosodtál te is. Ugyanúgy mint a magashegyi takarítónők, szobalányok és szakácsnők, nekem meg itthon a pincértanonc nyakamba önti a forró levest Barcikán, amivel hirtelen befékez előttem. Nyilván nem hallott még a tehetetlenségi erőről. Azaz egy test, amely egy szint felszínén mozog, folytatni fogja mozgását ugyanabba az irányba és állandó sebességgel, amíg külső hatás nem éri.

Egyébként a kályhámon többek között egy gyászlepke van festve saját kezűleg, meg néhány ízletes vargánya, hogy téli estéket jó társaságban töltsem a lobogó fahasábok mellett ülve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.