Hova tart a világ?

Az majd utólag derül ki. A történészek majd elemzik, mert az emberek nem látják azt, amiben éppen vannak. Olyan ez, mint a Google kereső varázslata. Megnézhetünk egy távoli hegyoldalt egészben, majd lesuhanhatunk a fák szintjéig. Látjuk árnyékukat is, de ekkor viszont nem látjuk az erdőt, és nem tudjuk hol vagyunk. Ilyen apró kis esemény, hogy gyöngybaglyot és kuvikot kerestünk régi épületek padlásán, főképpen az elhagyott mezőgazdasági rendeltetésű csűröket, magtárakat, volt istállókat néztük át Vas megye nyugati felén. Jó sorsom egy drámapedagógussal és egy roppantmód kedves ELTE-s  fiatalemberrel hozott össze. és egyes embereket, véleményeket megismerni mindig jó, mert az a kép, ahol az előző hasonlat tükrében mi egy magányos fa vagyunk, de egyszerre többen leszünk és többet tudunk meg a világról, ami talán kis szilánkokból áll össze. A drámapedagógus, ami azért neve hallatára sem egy profitorientált szakma például nem végez el olyan munkát, ami ugyan pénzt hozna, de céljával nem ért egyet. Véleménye szerint Magyarországon már mindenkinek egészségesnek kellene lenni,, hiszen egészségesen táplálkozunk (ezt azért egy élelmiszer vegyész, vagy dietetikus erősen vitatná), de nem ez számít, hanem a szellemi egészség. A gondolatok egészséges volta. Hát azért itt volna mit fejlődni, mert egész egyszerűen elképesztő dolgokat lehet olvasni, hallani és gondolom ez a megfésült, lakossági fogyasztásra szánt verzió. Hihetetlen távolságok alakulnak ki gazdagok és szegények, vidék és város, vagy etnikumok között is akár. Odajött hozzánk egy fiatalember, aki buszra kért 300 forintot elég félénken. Péter a drámapedagógus adott neki. Majd később ismét találkoztunk vele, megkérdezve, hol lakik a régi Tsz major tulajdonosa, aki közben elő is került és mutatott egy telelő baglyot is a háza előtt. Mint megtudtuk a faluban sérült embereket gondoznak a kastélyban, ami nem egyedi eset. Nagyon távoli falvakba viszik le Budapestről például a mentálisan sérült, alkoholbeteg, vagy egyáltalán a teherré vált idős embereket, aki egyébként nagyszülők, unokatestvérek és más közeli rokonok. Nincs idő rájuk, se türelem. Ugyanitt vannak leányanya szállók, vagy azoknak az asszonyoknak a befogadó helyei, akik menekülnek a házastársi brutalitás elől. Szóval az élet nem babapiskóta oldala bontakozik ki itt, egy olyan Magyarország, amit dugdosni kell és nem szerepelnek a belföldi wellness  reklámokban és gasztronómiai kalandozásokban. Így meg is kérdezhetjük: kinek mi a fejlődés és mi az élet élnivaló része. A természet, a csend zsugorodó világa, vagy például Hollandia, az üvegházak és virággyárak hazája ahol minden négyzetméter az emberi kéz nyomát viseli az ottani vidéken  a bárányfelhők kivételével. Válaszként talán csak annyit, hogy sokan jönnek el onnan is a Kiskunság tanyáira  például, ahol  csend van, dűlőutak és akácosok madarakkal. Sárga és bronzszínű tyúkok szaladgálnak, ami határozottan jót tesz a rántott csirkecomb állagának. Igaz hogy mondjak valami elkedvetlenítőt a végére: ők ezt a holland nyugdíjukból teszik és nem magyar segélyből.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.