Ibolya

A piac az emberiség egyik legősibb álma, vágya. Nekem még volt szerencsém látni a Damaszkuszi Nagy Bazárt és az Isztambuli még nagyobb bazárt. Azt mondták, hogy az ember felesége könnyen eltűnhet benne, ha a férj megegyezik anyagilag az ott lebzselő sötét figurákkal. Erről a tényről Parkinson azt közölte közgazdasági megközelítésben, hogy az üzlet akkor jön létre, hogy ha a rablás becsült önköltsége kisebb, mint a vele megszerzett várható haszon. Mielőtt tömegturizmus bontakozna ki, el kell áruljam, ezt egy 1974-ben írt spanyol nyelvű útleírásban olvastam (El Mediterraneo es un hombre disfrazado de mar) és az sem kizárt, hogy félrefordítottam. Szóval mindezeken kívül gyermekkoromban hasonlóképp imádtam a miskolci piacot, amelynek hátországát az Aggteleki-karszt és a Bükk képezte. Kedves, pénzéhes öreg nénikék árultak a három szem rücskös birsalmájuk mellett elképesztő csokrokat, amelyek nekem a távoli, csodás világot jelentették. Tornanádaskát, Tornaszentjakabot és egyéb elképesztő messzeségeket. Mocsárréteket, mesebeli erdőket, ahová akkor semmi esélyt nem láttam, hogy eljussak. A csokrok pedig a nagyüzemi hóvirágon túl pirosló hunyorból, leánykökörcsinből, kockásliliomból, kankalinból és csillagvirágból álltak. Az alkut nagyapám vezette, mert én biztos kifizettem volna a legelső bemondott összeget a zsebembe tárolt ragacsos két forintokból, nagyapám viszont képes volt negyed órás munkával akár ötven fillért is lealkudni, ami egy undok alumínium pénz volt, és akkoriban egy zsemlét ért. Node milyen zsemlét! Az említett pékipari termék pirospozsgás, ropogós és puha béllel rendelkezett. Gondolom a receptje sírba szállt a szocialista rendszer bukásával együtt, mert azóta sem találni ilyesmit. És hát persze az ibolya. Kék volt, jószagú, a csokrot ibolyalevelek vették körül. Határozottan bárányfelhő, szabadság és tavaszi bódulat volt ez az illat. Nemsokára az is kiderült, hogy az ibolyáknak számos faja van és nem csak ám erdőben élnek, hanem dolomitkopárosokon, löszgyepekben és egyéb nem szokványos helyeken. Mindezeken felül gimnazista koromban megismerkedtem a sárga ibolyával a bükki Leány-völgyben, ami olyan hatást gyakorolt rám, mint az út a pokolba. Majd a szűk sziklaszoroson átbújva megnyílt a tér és a pokol tornáca következett. Kétszáz méteres sziklafalakkal és köves, görgeteges sziklapadkákkal, amelyeken az ibolya tanyázott. Akkor még nem tudtam, de ez az élőhely nagyjából megegyezik például a  magas-tátrai Nagy-Hincó-tó felé vezető út melletti sziklás, nedves, félárnyékos zugokkal. Nehéz mást mondani erre a dologra, mint hogy elképesztő. Ennél szebben nem lehet illusztrálni a hidegkori időszak fagyos leheletét nálunk, mint ezzel a csapdába esett sárga ibolyával, ami innen már ne tud sehová sem terjeszkedni. Csak itt képes megélni ez a pár telep, ameddig a nyári meleg és szárazság ki nem pusztítja az utolsó hírmondót is, a mély katlan legfenekén.

sárga ibolya

lápi ibolya

Másik eltűnő-félben lévő ibolyafaj a lápi ibolya, amely hogyne pusztulna kifelé, ha  maguk a lápok is eltűnnek. Nem olyan régen, mármint ha 1959 még belátható időtávlat, Juhász- Nagy Pál a Beregi -sík valamennyi rét-legelőjén regisztrálta. Fintha István 1994-es Az Észak-Alföld edényes flórája c. könyvében már jóval kevesebb élőhelyet sorol fel, jelesül hatot, amelyekből én 2010 után többet végigjártam és nem hogy lápi ibolyát, de normális állapotokat sem találtam. A Kaszonyi-hegy egy borzalmas szúrós dzsungel lett, miután abbahagyták rajta a szőlőművelést és a Kisasszony-erdő is össze-vissza van túrva, ahol pedig a Magyarországon kvázi kihalt erdei varfű is előkerült annakidején (Simon T.1984.) Tulajdonképpen a Nyíres-tó környékén sikerült fellelni a növényt, ahol a zsákmánytól fellelkesülve cuppogtam vissza a kocsimhoz. Meg kell mondanom ez ügyben, hogy a magyar-ukrán határvédelem pompásan működik. Pár kilométer alatt háromszor igazoltak-civil kocsi, rendőrautó, gyalogos járőr, úgyhogy a végén már azt vártam, hogy a krumplit kapálgató néni is elővesz valamilyen igazolványt, vagy karszalagot a mackóalsójának zsebéből és megkérdezi, hogy hová, hová fiatalember?  Azt még mindenképpen meg kell említeni a teljesség kedvéért, hogy a V. pumila és V. elatior mind küllemében, mind élőhely tekintetében nagyon hasonlít a keresett objektumhoz. Véleményem szerint a nyúlánk ibolya hosszú, karcsú levelei és kékes szirma, a réti ibolyának pedig apróbb termete (lsd. pumilus= pici, apró) és teljesen kopasz mivolta különbözteti meg a V. stagninától (a mellékelt képen jól látszanak a felső levélerek fonákján lévő szőrök). Lelőhelyei ismeretesek még Vas-megyéből, a Turjánvidékről és Pocsajról is,de túl gyakori ezeken a helyeken sem lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük