Macskalélek

szellemek régóta nincsenek

éjszaka csak meghalt macskák lelkei kísértenek

éjszaka közepén, amikor semmi nincs ugyanúgy

hátulról világítják meg a hulladékdeszkából összetákolt életet

a gyenge utcai fények

egy cetlin megmozdul egy unalomból rajzolt kígyó

A macska megnyalogatja magát. Egy madár rosszat álmodik

nem tudni, mivé lesz a puha szőr a dorombolás a horgas karom

egy nagy szem marad és  rád mered sárgán világító lídércek szeme

megkérdezi miért nem élsz, miért csak szerepelsz

miért van benned százszor több, mint amit

a sok év sárlavinája betemetett

miért hagytad, hogy a nappaltól elszeresd az éjszakát

Az altató fehéres sercegését és a sarokban álló árnyékok

vonulását nézzed félig ébren, úszva a falon át

csak álom az álomban az ébrenlét a semmiben

a lepkék szakadatlan körei és tompa fejfájás,

ahogy a keszekusza gondolatok nekikoccannak hátulról a szemnek

melynek édes  ízét a félelemből kiszakadt öröm adja

járulékos veszteségek

mint dühből virágzó néma tátogók éjszakai illata

sötét terekbe beivódott folt, elkopott nevetésvegyületek

körömmel karcolt évszámok és egy néma tizedesjegy

tintacsepp, mely jól tudta mit akar

oldódni, egyre messzebb kékleni, még végül semmi se lett

 

alszik a macskád, egyenletesen süllyedő, emelkedő szőrgolyó

felbomlik képekre egy perc és minden percében létezni kell

valamikor, valahol, hogy legyen legalább valamiféle rend,

álom töltse ki a szobát, mint a két fal között megállt világegyetem

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.