Megugrottad a magas lécet

Ezt a dolgot, ahogy ketten dolgozunk egy virtuális lapon, nehéz elképzelni. Még nekem is néha. Ehhez, mint korábban már említettem, két nagyon nehéz és rossz természetű embert kell elképzelni, amire tettünk már célzást a Bemutatkozunk c. rovatban. Bár mindemellett vannak a kettős írásra híres példák a világirodalomban, mint Ilf-Petrov, az Aranyborjú és a Tizenkét szék szerzői és a Goncourt fivérek. Ez utóbbiak azonban fivérek voltak, Ilf-Petrovék pedig munkatársak egy odesszai szerkesztőségben. Nem mellesleg ott dolgozott Bulgakov is. Mi pedig évente egyszer-kétszer találkozunk mostanában, telefonon azonban naponta idegesítjük egymást. A kettős írásra egyébként magyar példával is tudok szolgálni. Déry Tibor és Örkény István is írtak egy közös kisregényt- Egy négykezes regény tanulságos története címmel. Kedvenc részem, amikor a szömörcéről vitatkoznak ilyeténképpen – Déry: Kitűnő. Nem lehetne a leveleket is konkretizálni? Örkény: Dehogynem. Írjuk hát:”ősszel a hegyoldalakban lángvörösre gyullad a szömörce levele”. Déry: Mi az a szömörce? Nem valami állat? Örkény: Tudtommal bokor. Déry: És megvörösödik? Örkény: Légy nyugodt. Írhatom? Déry: Írd.

A regény a Balatonnál játszódik, és ha lehetne választani, én Örkény lennék. Mármint a zakózsebében egy elkoszolódott kiflimorzsa, körülbelül így jellemezhetném kettőnk írásbeli készségének viszonylatát. Örkény egyébként gyógyszerész végzettséggel rendelkezett, ami nem egy szokványos írói indíttatás, mert az írók általában újságírókból és irodalomtanárokból fajzódnak el. Még ide kívánkozik, hogy óvodás koromban mené vala (a magyarból kiveszett régmúlt idejű ragozás az időtávlat érzékeltetésére) a nagysikerű lengyel filmsorozat, a Négy páncélos és a kutya címmel, amelyben egy darab tank hősködött a Wehrmacht ellen, körülbelül úgy, mint a Tenkes kapitánya, aki tüsszentőport szórt a labancok közé. Szóval meglepő módon, amikor ezt játszottuk az oviban, mindenki a kutya akart lenni, lengyel katona alig-alig, ellenség pedig pláne senki.

Szóval most ki kell vágni a rezet, mert Gábor megfenyegetett, hogy megvétózza a verseim betételét a blogra, ha nem írom le szépen a mai napját, amit gondosan elküldött nekem, mire én valószínűleg a lányok eltüntetésével vágnék vissza, holott mind a kettőért kár lenne. Amúgy meg néha nehéz felnőttek módjára viselkedni, és mondom ezt nem csak a mi szintünkre. Szóval reggeli. Lassan megfontoltan. Én többször kiugrottam a bőrömből, amíg végigvártam Gábor állókép-szerű mozdulatait, amelyeket hosszas előadásokkal szakít meg. Egyébként bármiről képes órákat beszélni, de leginkább a kastélyok és a baglyok relációja nagyon veszélyes, feltéve, ha még aznap el akarunk indulni. Szerintem ismeri a környék összes baglyát személyesen. Majd madarászás, ha fúj, ha esik. Sőt akkor még jobb is, mert a madarak sem repkednek össze-vissza a borzalmas időben. Úticél a fenyőszajkó Herenden, ahol igazi bakonyi idő uralkodik. Húsz centi hó. A fenyőszajkót én csak normális helyén láttam, a Magas-Tátrában, ahol a végletekig lealjasulva pózol a turisták előtt, cserébe néhány szendvicsdarabért. Szerintem előbb-utóbb meg fog tanulni valami szlovák népi táncot is. De Magyarországon tényleg ritka, téli madárvendég. Kalauz: Orsi, Betti. Igazából a két kedves idős hölgy nem tudta, hogy milyen madárról van szó, úgyhogy itt nyomozati tevékenység kezdődik. A látott helyén nincs. Keresztkérdések, amelyek során kiderül, hogy milyen madárról van szó és mikor ez kiderül, meg is lesz, egy nem messzi fenyőn. Általános álmélkodás. (Lábjegyzet: idősebb botanikusoktól hallottam, hogy fel kellett mérni egy falutól azért nem olyan messze lévő, ám meredek hegyoldalt. Mint tudjuk  a jó növénytani szakember először a kocsmaasztal vadvirágaiból tájékozódik a társulásokat  illetően, majd két nagyfröccs között végigtávcsövezi a hegyoldalt és tollba mondja a fajlistáját. Hiába a szakember az szakember. Apám orvos volt, remek diagnoszta. Akire ő azt mondta, hogy meg fog halni, az meg is halt. Legfeljebb nem másnap.) Majd a mai nap további része-túrótorta evés a cukrászdában és hajnalmadár keresés a templomfalon. A hajnalmadár, amiről egyébként az egyetlenegy cikkünk jelent meg a Földgömb-be, szintén kultikus madár. Olyan repkedés közben,mint egy piros pillangó, és mint említettem volt róla, fő célja a madarászok megőrjítése és szakadékba csalogatása. Templomfal távcsövezése esetében ugyanez autó elé lépéssel. A hajnalmadárnak most más irányú elfoglaltsága akadt, zsákmány egy kitávcsövezett gyöngybagoly ürülékdarab. (ne tessék vihogni, ezek a dolgok is előre viszik a tudományt, sőt a dinoszaurusz koprolitok esetében egész ősfejezeteket írhatnak át a találtak). Itthon (még mindig ma), szépkorú szőke hölggyel telelő erdei fülesbaglyok megnézése öt helyen. Ajándék tőle Violának saját sütésű ischler. Ezek után alvás a kályha mellett, okvetlenül megemlítendő a jóízűséget jelző nyálfolyást is. Hát kedves Gábor, nem akarlak elszomorítani, én altatóval alszom, úgysem túl jól, mégis nyálas a párnám, amit én az ötven fölötti koromnak tudok be. Mindegy. Legalább az éjszakai magömlés nem fenyeget immár. Most azt kellene még odaírni, hogy a nappali sem, de ez szerencsére nem igaz. Most ezek után savanyúbb lelkű olvasók azt kérdezhetik, hol itt a munka. Mármint a bányász, kohász és irodista értelemben. Hát ilyen nincs. Vannak olyan szerencsés emberek, akik kedvteltetésükből meg tudnak élni. Igazából ez egy nagyon magyar szokás, más zsebében turkálni és ellenvetésként felhozni, hogy de akkor a teleszkóp, meg az objektívek. Munkaeszközök. Ha valaki a természetből akar megélni, azt haza kell vinnie és tovább kell adnia. Amúgy pedig ez is, mint minden út rögös. Nagyon sokat kell dolgozni az ismertségért, a meghívásokért, az újságban megjelenésért. Jómagam ez ügyben csak amatőr vagyok, soha nem volt bátorságom mindehhez és gondolom azoknak sem, akik megjegyzéseket tesznek. De azért én is igyekeztem. Voltam biztosítási kárszakértő, szállodaigazgató-helyettes, élelmiszervegyész-termékfejlesztő,kereskedő  két külföldi cégnél, építettem nagy parkokat és vezettem egy száz hektáros diós gondozását, valamint egy város közterületeinek fenntartását horgásztavakkal, köztemetővel és rekultivált hulladék lerakóval többek között. Jól is van ez így. Egyre kell csak vigyázni. Hogy amikor az ember meghalni készül és lepereg előtte az élete, akkor ne az íróasztalát lássa, meg a garázsában történő szöszmötölést a pótgumival, hanem nőket-lehetőleg szépeket, meg sok-sok tájat a trópusoktól a sarkkörig bezárólag (jut eszembe, hogy a Jóistenbe lehetett elmenni Rovaniemibe márciusban-cégesen. Hát nem tudta senki, hogy ott olyankor másfél méteres hó van még, és kínai turistáknak szerveznek motoros szán tanfolyamokat a befagyott folyón?) Egyszóval, hogy a végén ne bánjuk meg, hogy elszalasztottunk bármit is. Ilyenkor még muszáj, hogy eszembe jusson volt francia főnököm Frederic, aki egy titkárnő eredményes levadászása után szomorúan bólogatva maga elé nézve azt mondta:” Yes Peter. The mankind is too weak to resist temptation”. Azaz a férfifajta túl gyenge ahhoz, hogy ellenálljon a kísértésnek. Pedig biztosan nagyon akart neki. Szóval Gábor-akkor rendben van így? Megugrottam a magas lécet és maradhatnak a verseim?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük