Mezőknek virányai

Ez a cikk, akarom mondani ezen tzikketske az mezők virányairól szándékozna esmértetni a nyájas olvasót. A nyelvújítás küszöbén vagyunk. A nemzeten valami egészséges tenni akarás borzong végig. Még messze vagyunk a forradalomtól, egyelőre csak eszmélünk magyar voltunkra, de többre is szerintem. A nagy és fölösleges Balatonból, ami nem tudni hány bécsi öl szántót vesz el a míveléstől, egyszerre táj lesz. Kecskekörmökkel, a tihanyi echó-val, aranyhíddal és kilátással, majd később gőzhajózással is. Poéták kezdenek el teremni országszerte. Berzsenyi, Batsányi, Kisfaludi, Fazekas Mihály. Irodalmi munkásságuk, ha agyoncsapnak is érte, azt kell mondanom, hogy megmosolyogtató. Nimfák, pályabérek, spártai lelkek,Pallas szentsége, áldás, dicsőség a honra és vipera-fajzatok hemzsegnek bennük kétségkívül mérték nélkül bele-belenyúlva az antikvitás bonbonosdobozába. Viszont: hogy férfiak voltak a javából ahhoz kétség nem fér. Fazekas Mihály a Lúdas Matyi megírása mellett végigharcolta könnyűlovas hadnagyként az akkori összes háborút, Kisfaludi hasonlóképpen ment keresni a halált a harcmezőn egy kis visszautasítás miatt, amit ráadásul rámenős közeledésének köszönhetett (hogy akkoriban mi számított annak, azt sajnos nem tudom-megj. az írótól)-azonban az eredeti cél kissé megváltozott. A hadjárat bekvártélyozásainál, valamint a későbbi fogsága alatt elalélt olasz és francia grófnők maradtak felakadt szemmel a pamlagon, megismerve általa a magyar huszárvirtust. Berzsenyi diákkorában tizenegy osztrák fiatalembert hányt be a soproni Malomtóba egyedül, amire ma azt mondanánk, hogy köztéri garázdaság. Batsányiról pedig valamelyik huszadik századi író mondotta, hogy a legszebb férfi volt,az irodalmárok között, kétszáz évig kellett várni, a hozzá hasonlatosan jóképű  Mészöly Miklósra. Hasonlatosan is, mindketten elég izgága emberek voltak, Batsányi kétszer is megjárta a kellő alapossággal megépített osztrák börtönöket, mint ahogy Mészöly is sokáig csak gyerekmeséket publikálhatott az ötvenes években. Azonkívül pedig mindketten alaposan visszaéltek jóképűségükkel a női nem elcsábításának szakterületén, de hát legyünk őszinték, én magam is hasonlóan cselekedtem volna, ha lett volna rá valaha is lehetőségem.

Ekkoriban jelent meg a Mondolat, 1813-ban Veszprémben, ami tulajdonképpen a nyelvújítók fikázásáról szólt , olyan mondatok szerkesztésével, amelyek harsány derűt váltottak ki az ortológusok köreiben (a nyelvhagyomány őrzők), de mainapság is elevenen csillog rosszmájúságuk: „Neked is szivecsem, neked is tüzelnek már szemminteid (egyszerűen szemeid) fáklyái:fakadoznak már ingerményeid kellemteli bimbói” ez valamilyen udvarlási szöveg akart lenni gondolom, neológus módra. (idézet a könyvből). Aztán a szótár részben felsoroltatik a nyelvújítási és a régi szó egyenlege. Nem mondanám ki nyugodt szívvel, hogy a nyelvújítás nem talált ki nyakatekert borzalmakat abbéli igyekezetében, hogy a latin és német szavakat magyarra fordítsa. Így lett az appetitusból evéskíváncs (értsd étvágy) a feleségből nyősténke (ez esetben a régi verzió győzött pedig az újat is szívesen használnám) az előkötény megváltoztatása pedig karszavatra  fölösleges igyekezet volt, mert ez a szó, jelentsen akármit is, kihalt nyelvújítva is.

Egyszóval: belevaló ősök voltak, kedvemre valóak, szerették az életet, a nőket a bort,kezük, szavuk elég hirtelen eljárt, majd később lehiggadva példásan éltek feleségeikkel, Szegedi Rózával és Baumberg Gizellával, aki ünnepelt osztrák költőnő és szexszimbólum volt. Úgy gondolom, szívük hamarabb nőtt fel a fiatal időhöz, amely még az egyéniségek és egyedi tettek ideje volt.

Most pedig ideje rátérni a régies növénynevekre, amelyek olyan elképesztően szépek voltak akkoriban és még később is egy darabig, hogy tényleg kár, hogy eltűntek. Egy-egy darabja azért még kísért az Iconographiában, amelyhez latin nyelvű előszó is van, ám különös, régies ízük nem élte túl a botanikai nyelvújítást.

Most álljon itt belőlük néhány egyedi darab az író megjegyzéseivel:

Szibériai tapsir (Heracleium sibiricum)

Gyönyörű boglárpót (Parnassia palustris)-neve arra utal, hogy a boglárkák pótlására szolgált, mint például a citrompótló a citroméra

Komlós csigacső (Medicago lupulina)-a termés alakja lett a névadó

Sugár sikkantyú (Scabiosa stricta)-el nem bírom képzelni a sikkantyú jelentését. Olyasmi lehet ,mint a kaskantyú, sarkantyú és miegyebek.

Hegyi csővirincs (Epilobium montanum)

Fejér laptaborz (Echinops sphaerocephalus)- a szamárkenyér se rossz, de ez szebb, lássuk be.

Nyilas ikrapikk (Arabis sagittata)- a sagittata az nyilas latinul ez rendben van, de mi az ördög az az ikrapikk-talán a francia kártyából a hegyes fekete levél?

Szőke szegecs (Erysimum canescens)-ez kicsit úgy hangzik, mint szőke szakáll illuzionista a korabeli Városligetből

Virnáncz galamó (Isopyrum thalictroides)-ha egy hétig gondolkozok, se bírok ilyen jót kitalálni

Torzsika szironták (Ranunculus sceleratus) Ezek szerint a Parnassia mégsem ezt pótolta, mivel akkor a neve gyönyörű szirontákpót lett volna.

Végül pedig már csak egy szó. A magyar nyelv véleményem szerint annyira erős és olvasztótégely nyelv, hogy kevés dolog bír neki ártani. Gondolta volna valaki, hogy legmagyarabb szavunk, a verbunkós-toborzó tánc, a német verbung (reklám) szóból származik? Bár az idő gyorsul. A találkozásból, mert ez egy hosszú szó, a tali lett, az érzelmeket pedig könnyebb kifejezni a mobiltelefonok mosolygó, mérges sőt könnyező fejecskéivel és szakítani is könnyebb így a pároknak, pedig mennyivel szebb volt az esőben állós, remegős, sírós, reménytelenül a másik kezébe kapaszkodó változat. Viszont ez kétségkívül higiénikusabb és időtakarékosabb, azaz a korszellemnek jobban megfelelő dolog. De mindig mindenből van egy utolsó is, aztán az élet megy tovább. Don Quijote az utolsó lovagregény, Az utolsó szamuráj-Tom Cruise és az Utolsó tangó Párizsban-Marlon Brando és  a teavajas nagykabátos szeretkezés a padlón.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.