A teurgia tilalma a monoteista egyházakban nagyjából isten zsarolásának tilalma, a különféle alkalmazott rituálékkal szemben, amelyekkel a teremtő kegyét keresik apró viszontszolgáltatások reményében. Véleményem szerint azonban ez a vízpartokon sokkal elterjedtebb dolog, mint a templomokban, mert a horgász néhány óra hiábavaló ücsörgés után szó nélkül odaadná lelke üdvösségét kétMegnézem

Isa chomuw és por vogymuk. De előtte még sok bajt, sok csodát és sok elképzelhetetlen dolgot csinálunk. Mert a jó és rossz között a távolság végtelen… Mert a jó és rossz között a távolság csak egy hajszálnyi. Nehéz kérdés ez, és nem mondhatnám, hogy akár a filozófusok , akár azMegnézem

Olyan távoli vidék ez, ahol az élet maga szerveződik saját, lassan hömpölygő ritmusa szerint régtől fogva. Magas hegyekről itt szó nincs, nagy, dunnaszerűekről igen. De ráadásul ezeket is a spájzban tartják Jósvafő mögött a határ felé, úgy kell odagyalogolni hozzájuk hosszú-hosszú álmosító mezőkön keresztül, hogy végre felmászhassunk rájuk. De haMegnézem

Kedves Gábor, Először is köszönöm szépen a könyvet. Ami eszembe jutott róla átlapozása után: szándéka szerint kicsinysége ellenére a világ tartópillérein áll, úgymint természet, ember és a humánum immanens megjelenülése, a vágyak, gondolatok, bölcsességek, szeretet világa. Ezt a hármasságot a könyv egyben akarja bemutatni, amely lássuk be a legóriásibb feladat,Megnézem

Vasuta Gábor fotóművészetét már több éve nyomon követem, blogját talán már 2010 óta olvasom. Csodálom természetfotóit, melyek világszinten, technikailag is a legjobbak közé tartoznak. Az „Életöröm” című könyve mégis sok meglepetést hozott. Például (a nők mindig a kisbabás képekre találnak először…): Violát más oldalairól is megcsodálhattam, a kicsit durcást, dacostMegnézem