Serapiasok, az ördög nyelvei

Serapiasok, az ördög nyelvei

 

Hogy az ember mit miért csinál, azt sajnos tudjuk. Pénzért hatalmat, hatalomért pénzt. Néha azonban elgondolkodik az ember. Iskároti Júdás vajon tényleg harminc ezüstpénzért árulta el a Megváltót? Nos, ez a kérdés többeket is foglalkoztatott. Eördögh Szilveszter, aki a hetvenes évek önsorsrontó író generációjához tartozott, egész könyvet szentelt a kérdés megválaszolására. Szerinte Júdás volt a legkedvesebb tanítvány, ezért Jézus reá bízta elárultatását és megfeszíttetését, mert ez a sors volt neki megírva, és mi is általa üdvözültünk ekképpen, ha ez pont nem is látszik mainapság.  Szintén elfeledett költőnk Baranyi Ferenc viszont teljesen másképp látta a kérdést. Valahogy így írta le az eseményt, hogy van már neki övéik között becsülete, szőnyeget ide, faliképet oda rendezkedik asszonya- a harminc ezüstpénzt kézműves lakberendezési tárgyak beszerzésére fordítva. Ha még nagyon gondolkodok, eszembe jut a középkori misztériumjátékokról írottak, ahol Júdás sárga csúcsos süvegben jelenik meg, összekarolva hű cimborájával Belzebubbal. Ha úgy nézzük, ebből a jelentéktelen mozzanatból nőtt ki a kereszténység, ami talán valami teljesen lokális, pindurka vallás maradt volna, ha Pál apostol fel nem karolja az ügyet és be nem talpalja az egész akkori római birodalmat az ige terjesztése kapcsán. Ez nem mindig sikerült teljes mértékben, a görögök például kellemetlen keresztkérdéseket tettek fel neki a keresztről, máskor pedig minden eredmény nélkül távozott (vö. otthagyta mint Szent Pál az oláhokat). Mégis szép a történet,  szépek  Bach templomi orgonazenéi, amelyeket akkoriban kritikusai egyszerűen kávéházi muzsikának tituláltak a polifónia miatt, szépek a megfeszíttetést ábrázoló festmények és szobrok, mint Donatellóé és szép dolog egyszerre csak a hitre ébredni, ami azért nem olyan egyszerű dolog. Valószínűleg az ördög keze lehet benne. És ha már itt tartunk, nehéz hinni sok másban is. A tökéletes házasságban- lsd. Karinthy-t, hogy mind a két fél teljesen mást akar. A férfi a nőt, a nő a férfit. Meg nehéz hinni úgy egyáltalán a világ értelmes voltában, ahol a matematika valami rejtélyes módon összekapcsolja tudatunkat a valóság rejtett kulisszáival, pedig ennyi erővel lehetne akár minden mérhetetlen és kaotikus is, de nem.

Serapias lingua

Serapias cordigera

És ugyanilyen nehéz hinni az evolúcióban is, leginkább annak elképesztő bősége és változatossága miatt. Hogy egy DNS lánc kialakuljon magától, mint értelmes információhordozó, dacolva az entrópiával, annak az esélye a szkeptikus tudósok szerint gyakorlatilag nulla. Bár igazából csak az orchideákról akartam írni egy pár sort, a fentiek azért kikívánkoztak belőlem. Őket is nehéz magyarázni, azzal együtt, hogy kiderült róluk, hogy a spárgafélék rendjébe tartoznak és történetük nem olyan régen kezdődött. Legkorábbi ősük talán a vanília volt. Valamint azt is tudjuk már, hogy gombafonalakkal dolgoznak együtt, amelyek susulyka, tinóru és tejelőgomba félék micéliumai. És akkor most megnyugodhatunk? Egy fenét nyugodhatunk meg. Most hagyva is a trópusok hajmeresztő orchidea virágait, gondoljunk csak a zöld hagymaburokra, egylevelű lágyvirágra, meg a tőzegorchideára. Zöld virág, zöld levél, gyökér helyett valami sallangos felszívó izé. Majd a sallangvirágokra, amelyeknek középső mézajkuk valamiért hosszan kinyúlik, ráadásul dugóhúzó szerűen megcsavarodva, direkt csúfolódó jelleggel. Aztán itt van a teljesen barna madárfészek orchidea, hogy a bangók ármányos nemzetségéről ne is beszéljünk. Kinek jut eszébe nőstény darazsat utánozni virág létére, hogy a hím rászálljon beporozni? Vegyük is elő Nemes Nagy Ágnest, mert úgy gondolom, a költők, költőnők azért vannak ezen a világon, hogy megértessék a megérthetetlent. Vagy legalább megéreztessék. Szóval: „Legalább ne tettél volna annyi csalogatót a csapdádba. Ne csináltál volna felhőt, hálát, aranyfejet az őszi akácnak. Ne ismernénk a vékony, zöldes, édes-édes ízt: a létet. Irtózatos a Te édes lépesvessződ, Uram!”

Körülbelül ezeket érzi az ember egyszerre, belesűrítve a gondolatokat egy meghökkent pillantásba, amikor először találkozik a nyelvorchideával. Mi ez a vörös, csúfolódó, nagy nyelvű izé? Mi végtére van ez így a világon, mit akar ő tőlünk? Nyilván semmit, de akkor mivégtére néz ki így? Csak úgy. Az nem lehet. Nem lehet, hogy ne legyen egy nagyobb terv része. Irtózatos a Te lépesvessződ Uram!  És Jók a fényviszonyok is, gépet elő, és térdre a hangtalan imához, amit soha, soha nem hiszek el, mert már túlontúl hozzászoktam, hogy a világ tökéletes. A mediterrán tavasz a virágzó Serapias-okkal legalábbis. És most csak ez számít.

 

Írta: M.P. Fotózta: V.G. és M.P.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.