Siker, pénz, csillogás…

Ez az írás nem fog szólni sem az őszi növényvilágról, sem a bagolylepkékről, pedig ez utóbbit már régen tervezem, csak még nem volt merszem ezidáig beleugrani a baglyok elképesztő változatosságú tengerébe. Ellenben mindenképp szólni kell a siker jelenségéről, anatómiájáról és fiziológiájáról, mivel úgy látom eljött az ideje egy kis riposztnak.

Hát igen. A tehetség, állhatatosság, elkötelezettség még nem a siker. Ha ezek a tulajdonságok benne maradnak az emberben az csak szellemi székrekedés, hiába mondja Mark Twain Mennyei utazás könyvében, hogy az igazságosan ítélő mennyekben a nagy angol költők sehol sincsenek egy kis ír faluban felnőtt emberhez képest , akit a falu bolondjának tekintettek, felolvastatták vele a verseit, hogy nevethessenek rajta majd megkoszorúzták káposztalevelekkel. Ebből is látszik többek között, hogy az említett tehetség csak egy összetevő, sőt nem is okvetlenül szükséges összetevő, ám abban megegyezhetünk, hogy mindenképpen jókor kell lenni jó helyen. Ezt a részt most nem is boncolgatnám tovább, mindenesetre a fejlett nyalóizmok megléte az nem elkerülhető egy igazgatási rendszerben betöltött sikerhelyen. A sikernek nincs továbbá SI mértékegysége, sokféle fajtája létezik. Itt van például a siker a nőknél amely többféle tényezőből állhat, de a profik, a  házasságszédelgő szélhámosok rendőrségi vallomásaikban első helyen a feltétlen kedvességet emelik ki, mint kulcsot. Aztán itt van a piros és kék hímporos csillogó fenékceleb siker, amelyről azért könnyen lepereg a máz és egy idő múlva elég sok megaláztatást is be kell vállalni a felszínen maradásért. Érdekes dolog továbbá az irodalmi siker is. Ki olvas már mainapság Herczeg Ferencet (az Akadémia Nobel díjra is jelölte), vagy akár Nagy Lászlót, a hetvenes évek váteszét, de fájó szívvel meg kell mondanom, hogy Weöres is mintha kicsit beporosodott volna, pedig a katonaságnál a zuhogó esőben, az őrbódéban állva ő adott nekem erőt, hogy elhiggyem, az élet nem egy amorf, nedvességtől szétfolyó sárdarab, útban a pöcegödör felé. És egyáltalán: könyvesboltokban járva, ha megnézzük a 10 legjobban fogyó könyv kiállított példányait, akkor szakácskönyveket, életmód-tanácsadásokat, vagy egy öregedő celeb szenvelgéseit fogjuk megtalálni. Szépirodalmat alig. És ha végigpergetjük az igazán jó könyvek íróinak életrajzát, egy meglehetősen rögös vagy éppen teljesen szürke és érdektelen létet fogunk a lapok mögött találni. És persze itt van a megkérdőjelezhetetlen siker, amelyet viselői biztos nem is hívnak, hívtak annak szerénységük okán. Albert Schweitzer, aki mint tudjuk Afrikában gyógyított és saját orgonahangversenyének bevételeiből fedezte misszióját, vagy Gandhi, akinek szelíd alázatába beleroppant a brit birodalom. Ők persze kevesen vannak, mert az emberi lélek sokszor hazabeszél és suttogása más irányba viszi a jó felé induló lépteket.

De többségében a siker az egy hétköznapi dolog (Victoria vulgaris). Egy kis Phd valami jelentéktelen dologról,egy sikeresen megvett külföldről behozott tíz éves autó, amit azért még körülleng a luxus kissé molyrágta szelleme, előléptetés izéből főizévé és egyéb apróságok. Mindenesetre jót tesznek a testnek és léleknek egyaránt, valamint a kritikai érzék is nagyban élesedik általuk, egészen odáig, hogy életmód tanácsokat adnak és közben elfelejtik-mert könnyen elfelejthető, hogy az élet reggelekből és hétköznapokból áll főleg. Teszünk-veszünk automatikusan. Telefonálunk, ügyeket intézünk, ebédelünk, vacsorázunk, pénzt keresünk, néha berúgunk, hogy összerázódjanak a gondolataink. Tulajdonképpen csak élet van legtöbbünk számára. A többi az csak vanitatum vanitas, amire senki de senki nem fog emlékezni pár év múlva. Csak egy nevetésedre, vagy egy jó mondásodra, emberségedre. Tudományos címeidre nem. MP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.