Sirály, dobozban ( telle quelle)

A föld felett, épp egy lehelettel

Rég elfakult emlékek lengenek el

És nem tudom miért pont ezeket

Őrzi gyermekkorom óta emlékezetem.

Óvodások voltunk és az óvoda nem tréfadolog

Kis országában eldől már mindenkinek helye

A sírósaké, a bátraké, a nem alvóké, aztán

Voltak vezérek, meg a nagycsoport szép lányai

Kikben nem tévedtem akkor, hisz a mai napig szépek

Végül én, ki lázadást lázadás után vezettem

Alapjában dönteni meg az óvodai rendet

Egy fekete madár, kinek külön ágyaztak meg

Kicsiben kezdtem én, érveim bokra meg se rezzent

De hát egy négyévestől ugyan mennyi teljen

Kis csontvázai a bababútorokból éppen hogy kiestek.

 

Az ártatlanság ideje mindenkorra lejárt

Annak ki tudja már, mi van a szoknyák alatt

Felszedi az égő csikkeket és eltemet

Egy dermedt, kifolyt szemű madarat

Oly távoli mégis oly ismerős félelem

Remegve nyúlkáló, tilosban járó kezem

És az olcsó gyerekszappan bódító illata

Rámnéznek óvodásevő kóbor ebek

Kezemből uzsonnáznak apró verebek

Öreg bárányfelhők kolompolnak be az estbe

És a szomszéd legpirosabb málnája meg volt permetezve.

Mert fel kell nőni, meg kell öregedni

A világ cipőjébe muszáj belenőni,

Miért csalják a kisfiúkat a sötét erdőbe be

Hol a szerelem édes boszorkányháza vár,

Mi megétet és felnöveszt.

Emlékszem jól ízeire még,

Tengerszín volt a lázé, és jaj, a szégyentől

Meghalni eltört virágcserép

És az első este, az ő csodálatos teste

Sirályröptű boldogság, mely szél nélkül is lebeg

Hogy valakit szeretsz, és téged ő is szeret.

Másod nincs. Összes vagyonod még lehetőség

Melyet játékkardként fogsz magad elé,

Hogy reszkessen tőled a mindenség.

Szeretett téged akkoriban a nyár és a tél,

Soha nem fáztál, és nem féltél.

 

Aztán valahogy hirtelen lettem hetven,

Lányoknak bácsi és piszkoskörmű öregember,

Szobámban egy kályha susog és más senki se.

Szeretem, ahogy a tűz táncol nekem.

Szuszog, dünnyög a parázs, az erdő pattogva üzen.

Hallgatom ébren, nehezen alszom el

Hosszú a számadás, hogy mit is rontottam el,

Éjfél után, ha rám csukja szemét az est.

Rám, öreg sirályra,

Ki tenger helyett egy dobozba zárva él

És magának a hullámokról,

Meg rohadó moszatok szabadságszagáról mesél

 

Felsőhámor 2013 febr. Molnár Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.