Télelő

Kevésbé szomorúan vettem tudomásul, hogy láttam leírva is, immáron Nagy László, a hetvenes évek költőfejedelme kiszorult a költészet fő sodorvonalából-így írta le egy irodalomkritikus a gyakorlott orvgyilkos elegáns tőrdöfésével- azt a tényt, hogy poros, aktualitását vesztett, a mai szívnek és szájnak már nem tetsző dolgokat írt ő, a megkérdőjelezhetetlen. Ezt csak azért tartottam fontosnak leírni, hogy Pilinszky Jánost, aki egy más dimenzióban lebegett, a bűn és bűnhődés minden tudat rossz álmának csillagködében, és költészete ma is éppoly elevenen félelmetes, mint akkor, profán kéz nem illetheti. Mint ahogy bicskával nem lehet atomot szétvágni. Szavait nem lehet máshogy elmondani, mert ezek az élet végsőkig lecsupaszított szavai. A végsők, és a megfellebbezhetetlenek. Az ő pokla egy térélmény, ahová lefelé látunk, mint egy alagsori szobába, ahol az történik ami kibírhatatlan. Talán nem egyéb, mint kibontanak egy rongyosládát, lemérnek egy hattyút vagy ezerszeres ismétlésben beszélnek az egyetlen szeretett lénnyel arról, amit se látni se hallani nem lehet, nem szabad.  Nos, valahogy ilyen a télelő is, ahol már nemigen történik semmi, de a terek kinyílnak. Az ég kékje mintha tudna valamit, de nem mondja el titkát. A Csobánc hegye alatti jegenyesor megindul, és nem megy sehová, csak feszíti, feszíti szét a láthatárt, be a lebegő pára, vagy füst mögé, ki tudja, ahol nincsenek már kételyek. Temető van és megnyugvás van. De ezt innen azért, ahol süt a nap, nehéz elhinni, bár tudjuk, hogy ott van. Ezekben a pillanatokban nagyon is tudjuk, ezért is olyan szép megélni őket. megjön a Somlóra a hajnalmadár, aki mint tudjuk, tulajdonképpen egy elátkozott pillangó és fő dolga a madarászokat a szakadékba, vagy az őrületbe csalogatni. Gábor barátom is jó úton jár a második pont beteljesítésében. Mindezeket figyelembe véve, még szerencse, hogy ilyentájt megjönnek a kacsák is. Vidám madárnépség elegáns kiegészítőkkel, mint a kontyos réce konttyal, a jeges réce hosszú fácántollakkal és attól a huncut fekete folttól a csőre tövén, mintha állandóan elégedetten mosolyogna. Itt van továbbá szórványosan a hegyi réce amelynek zöld- fehér-fekete fröcskölt mintázatához képest Katalin hercegnő kimondottan kínai turkálóból tűnik felöltözve. Némileg visszafogottabban csinos a fekete, a füstös és a barátréce, de ők is divatlapok őszi kollekcióiban pompáznak. Na, nem úgy a hozzánk Miskolc-Tapolcára megérkezett  mandarinréce aki aztán tényleg bazári küllemű kirúzsozott kávájával ,  megemlítve azt  is, hogy jól mászik fára. Biztos magánórákat vesz a parkban télen nem alvó mókusoktól. A középkori bestiáriumok lapjain egyébként szerepel a kacsafa is, amelyet Plinius után úgy képzeltek el az akkori szerzők, hogy a fa nagy termése kinyílik és a kacsa róla hápogva belepottyan a vízbe. Azt a fáradságot nem vették maguknak, hogy utána nézzenek annak a ténynek, hogy a leeső kacsáknak ez a fán lévő fészekből való kijutásuk útja-módja, a leesés módszerével történő földet érés. A könyvben nem messze tőle található a baziliszkusz, amelynek mérgező hatása oly rettenetes, hogy egy egész hadsereg halt meg, miután ittak abból a vízből, amin ez a kedves állatka keresztülúszott. Gondolom, ez után kezdtek el terjedni világszerte a palackos üdítők. Visszatérve egyébként még egy szó erejéig a kacsanépséghez, vadász barátom bevallotta, hogy az össznépi durrogtatásban, amelyek az alföldi tavak környékén történnek, pereg mindenféle réce, mert egyrészt nincs náluk lövöldözés közben határozókönyv, másrészt pedig a lődüh, hiába húzza nekem alá itt a helyesíró program, egy ismert fogalom. Én magam is, bár nem vadászok, egyszer sikerült lelőnöm egy denevért a szalonka helyett, úgyhogy csináltunk egy jó denevérpörköltet, a bőréből pedig pénztárcát-legalább is ez volt az aktuális terv.

Aztán szót kell még ejteni a nagy téli araszolóról, ami ezidőtájt gondolja legalkalmasabbnak a repülést. Nappal lapulnak a fehér falon mogyoróbarna-szürke-fehér mintázatukkal, gondolván azt, hogy senki nem veszi őket észre, éjszaka pedig megnyugtató módon repkednek az utcai lámpák körül, ahelyett, hogy a teljesen szárnyatlan nősténnyel foglalkoznának, ami úgy néz ki körülbelül, mint egy nagyranőtt levéltetű. Amúgy van még sárga, sárgás és Anker téliaraszoló is többek között, ez utóbbi Vörös Könyves faj, kinézetre meg mint egy kifakult nagy téliaraszoló. Estére leszáll a köd, a hangok teljesen eltévednek, és mintha szobámba csorogna a patak, a bagoly pedig, mintha direkt csinálná a fesztivált a feneketlen ködben, amelyből a Palota-szállónak csak a tornya látszik ki és összességében olyan feelinget sugall mindez, mintha Drakula gróf magyarországi kirendeltsége lenne. Ilyenkor a rókák is felkerekednek a falu irányába, és ha véletlenül az ember találkozik valamelyikükkel, amint végigsurrannak a vízesés mellvédjén, teljes ártatlansággal néznek vissza, mert nyilván nem bűnözni indultak házak közé, hanem ministrálni, elsőáldozni, vagy ilyesmi.

Egyszóval se nem ősz, se nem tél. Ha kisüt a nap egy-egy rongyos nappali pávaszem még végigvitorlázik a szőlőhegyen, még nincs fagy, csak egy kis odacsípés, a piacon árulják a lilatönkű pereszkét  és minden egyéb kerti vicket-vackot a pondrós almától a kősejtekben tobzódó körtétől a hidegrázást okozó naspolyáig. A karácsony most még csak egy álom, amit ki kell érdemelni hóval, fenyővel , sziporkázó betlehemi csillaggal és most még egyéb elképzelhetetlen dolgokkal, mint a jónak levés, beleértve szeretetünket a nyomakodós, orrszívós és utolsó parkolóhelyre elénk bevágó embertársaink iránt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.